Folyamatos jelenlét a közlekedésben és az áramellátásban a fővárosban és vidéken

Folyamatos jelenlét a közlekedésben és az áramellátásban a fővárosban és vidéken Galéria megtekintése
Ügyfél:
BDK, Budapest Fővárosi Önkormányzat a BBK-val közösen, ELMŰ, ISD Kokszoló, Korona Vagyonkezelő, Lidl, Magyar Aszfalt, VJSZ
Megvalósítás ideje:
2011 - 2013
Helyszín:
Budapest, Dunaújváros, Tiszakécske
Munka jellege:
rekonstrukciós, bővítési, építési és kivitelezési munkálatok

Nagyobb egységeket képező munkáink mellett, mint az itt leírtak is mutatják, cégünk folyamatosan jelen van, és tevőlegesen részt vesz országos szinten a közlekedési hálózat és az áramellátás rekonstrukciójában és korszerűsítésében. A TEN-T megszakítás nélküli jelenléttel büszkélkedhet ezen a téren és az itt felsorolt munkák ugyan csak a 2011-es esztendőig nyúlnak vissza, az elmúlt közel 35 évben végzett kisebb nagyobb munkáink felsorolása hatalmas terjedelmet tenne ki. Fontosnak tartjuk azonban bemutatni, hogy nem csak (a referenciáink között szintén megtalálható) nagyobb közérdeklődássel követett munkák azok, amikre büszkék vagyunk, hiszen az ország több területén is számottevő és a polgárok életét nagyban megkönnyítő, tehát fontos feladatot láttunk el. Büszkék vagyunk az itt elért eredményeinkre, melyekről álljon itt egy rövid leírás:

o   6060 Tiszakécske, HRSZ: 8914 telken tervezett, és részben elkészült épületegyüttes látványterveinek elkészítése

o   Budapest XIV. Szentmihályi út buszsáv építéséhez kapcsolódó BKV felsővezeték, BKV vontatási és telefon földkábel hálózat átépítési munkái

o   a Budapest, VIII. kerület, Népszínház utcában található villamos felső vezeték tartóoszlop terheléses vizsgálata, a vizsgálatról az NKH részére dokumentáció elkészítése

o   VIII. kerület Teleki tér piaci építéséhez és forgalomtechnikai beavatkozásokhoz kapcsolódó BKV oszlopok áthelyezése és a szükséges engedélyek beszerzése

o   Budapest VIII. kerület Magdolna utca projekt közvilágítási munkáinak valamint oszloptoldó kivitelezése

o   ISD Kokszoló III. blokki pajzskocsi villamos betápláló vezeték cseréje

o   Budapest területén 21 db BDK Kft. tulajdonú és BKV zRT. felsővezetéket tartó oszlopok ideiglenes megerősítése

o   A VJSZ telephelyén lévő villamos próbapálya felsővezeték hálózat felújítási, korszerűsítési munkái