Folyamatos budapesti jelenlét – Trolibusz

Folyamatos budapesti jelenlét – Trolibusz Galéria megtekintése
Ügyfél:
Colas – Alterra
Megvalósítás ideje:
2007
Helyszín:
Budapest
Munka jellege:
rekonstrukciós, bővítési, építési és kivitelezési munkálatok

Nagyobb egységeket képező munkáink mellett, cégünk folyamatosan jelen van, és tevőlegesen részt vesz a budapesti trolibuszhálózat rekonstrukciójában és korszerűsítésében. Az Európai Unió legnagyobb összefüggő trolibuszhálózata Budapesten van és a földrajzi Európa tekintetében is csak Moszkva előzi meg ebben a magyar fővárost. Ennek megfelelően jelentős viszonylatokban és a budapesti polgárok tömegközlekedésének szerves és elidegeníthetetlen részeként közlekednek a járművek.

A TEN-T megszakítás nélküli jelenléttel büszkélkedhet ezen a téren és az itt említhető munkák az 1983-as esztendőig nyúlnak vissza. Az elmúlt közel 35 évben végzett kisebb nagyobb munkáink felsorolása hatalmas terjedelmet tenne ki. Fontosnak tartjuk azonban bemutatni, hogy nem csak (a referenciáink között szintén megtalálható) nagyobb közérdeklődéssel követett munkák azok, amikre büszkék vagyunk, hiszen a budapesti trolibuszhálózat egyéb vonalain is számottevő és a budapesti polgárok életét nagyban megkönnyítő, tehát fontos feladatot láttunk el.

Büszkék vagyunk tehát a zuglói Vezér út és Szugló utca környékén végzett felsővezeték korrekciós munkáinkra vagy a budapesti Baross utcai trolibusz felsővezeték átszereléssel kapcsolatos munkánkra és még sorolhatnánk: a TENT-T elnök-vezérigazgatójának szavaival élve: „Azt hiszem nincs olyan utca ahol ne dolgoztunk volna”